Milyen hasznos skilleket sajátíthatsz el konyhai kisegítőként?

  • Tökéletes időbeosztás. Az idő mindig szorít, a feladatok száma pedig csak nő. Közben fel kell lenni készülve a vészhelyzetekre is. Ha nem koncentrálsz, elúszol.
     
  • Streszkezelés. Összezárva lenni napi 13 órákat emberekkel pár négyzetméteren, akikkel több időt töltesz, mint a szeretteiddel, nem feszültségmentes. A munkád nagy része kapkodásból áll ki a meleg, szagos zsírgőzben, és elárulhatom, hogy nem jóga muzsika a háttérzaj. Főleg utasítgatnak, és határidő „azonnal”. Nem véletlenül szokták a konyhát a csatatérhez hasonlítani. Itt megszilárdul az ember tűrőképessége, és megtanul összpontosítani. Ráadásul ételt kidobni se valami lélekmelengető élmény…
     
  • Életveszélyes helyzetek kezelése. Van itt minden. Forró víz, vegyszerek, éles szúró-vágó eszközök, szétroncsolódott és balesetveszélyes sziták, forró zsiradék, tűz, elektromos eszközök nedves helyeken. És persze embertelen meleg és levegőhiány. Viszont te nem pánikozhatsz be, hatékony kell maradj.
     
  • Stratégiai és taktikai gondolkozás. Azért lássuk be, agyban is ott kell lenni, hogy minden időre el legyen mosogatva, a megfelelő körforgás szerint (figyelve, hogy mikor melyik eszközre lehet majd nagyobb szükség), a pályád fel legyen töltve (saláta, desszert hozzávalók, stb.), és nagyjából patent legyen a konyha folyamatosan.Vannak munkák, ahol jobb esetben van egy privát tered, és alkalmanként kell kommunikálj, együttműködj a munkatársaddal. Na, a vendéglátás nem ilyen. Itt folyamatosan közösben kell gondolkodni, egy valódi hierarchia-láncban. Nem könnyű, de szerintem épp ezért egy kis vendéglátós tapasztalat segít, hogy jobb emberismerő légy. Egy ilyen környezetben nagyon a szívedhez tudnak nőni emberek, mivel olyan, mintha sorstársak lennétek.
     
  • Önismeret. Konyhalányként sok a lelkiismereti döntés. Pl. kitakarítom-e még az a zugot is a hűtőben? Felseperjem-e azt a sarkot is, úgyse látja senki…? Leesett a földre a kaja, kidobjam-e? Napi pár órányi mosogatás közben is van min gondolkozni. Fejlesztheted magad, hogy még precízebb és pedánsabb legyél. A munkád sokat elárul rólad.

    forrás: napitaptudas.blog.hu

A szobalány állás legfontosabb elvárásai

A legtöbb hotel saját szabályokat alkalmaz arra vonatkozóan, hogyan végezd el a feladataidat a lehető legkörültekintőbb módon. Szemezgettünk ezekből, hogy megmutassuk neked, miben is áll a szobalány állás.
 

A szobalány állás bizony megköveteli a tapintatot

A hotelszobák tisztán tartása létfontosságú feladat. Tisztaság nélkül akár meg is állhatna az élet a szállodákban. Mégis akkor vagy igazán hatékony a szobalány állás pozíciódban, ha a munkádban kellően diszkrét maradsz.

Általában elvárás, hogy a szállóvendégek nyugalmát semmi se háborgassa, ideértve a takarítást is. A legtöbb helyen követelmény a szobalányokkal szemben, hogy igyekezzenek elkerülni azokat a helyzeteket, amelyekben felhívnák munkájukra, magukra a vendég figyelmét.

Többnyire úgy oldják meg ezt a helyzetet a szállodákban, hogy a szobalányok figyelik hogy mikor megy el a  vendég, és akkor takarítanak, ők alkalmazkodnak a vendéghez. De nem mondtuk, hogy mindig könnyű dolog a szobalány állás.

 

Elvárható a berendezések rutinszerű ellenőrzése

Alapos szobalány lévén nem csak a takarítást, a tisztálkodási szerek pótlását, a minibár feltöltését és a szobatextilek cseréjét kell elvégezned, de érdemes gondosan ellenőrizned azt is, hogy a szoba felszereltségéhez tartozó berendezések rendben vannak.

Megnézed, hogy minden lámpa világít-e, hideg-meleg folyóvíz van-e, nincs-e dugulás.

A hotel besorolásától függően ugyanis az is elvárása a fizető vendégeknek, hogy lehetőség szerint ne ők szembesüljenek először ezekkel a hibákkal, problémákkal. Egy szeszélyes klienstől ilyen kellemetlen tapasztalat után könnyen kaphat a munkaadód negatív ajánlást.

Persze az önellenőrzés mellett a szobalányok munkáját ellenőrzik a gondnoknők is, akik rendszerint emeletenként felelnek azért, hogy minden a legnagyobb rendben legyen, de nálunk az alaposságért mindig jár plusz pont.

Személyes tárgyak, ajándékok és a borravaló lélektana

Minden helyen tabu a vendég holmija. Ez persze teljes mértékben érthető, ugyanis a szállodát, a vendéget és a szobalányt is védi ez a szabály. Voltaképpen nem szabad megérintened a vendég értékeit, csomagjait, személyes tárgyait, berendezéseit, táskáit, bőröndjeit.

A vendégektől kapott ajándékokat azért érdemes még itt megemlíteni, mert az is igen ingoványos területnek számít a szállodaiparban. Sok helyen előszeretettel írják elő a szobalány brigádnak, hogy az esetleges ajándékokat csak írásos hozzájárulással fogadják el, elkerülve ezzel a későbbi konfliktusokat.

A borravaló ezzel ellentétben javarészt mindenhol elfogadott (vagy éppen pártolt) gyakorlat a szállodákban. Itt azt a szabályt tarts szem előtt, hogy a borravaló ugyan elfogadható, de sosem lehet alku tárgya.

forrás: lahafacility.com

Hallottál már a "Dupla vagy Minden" nevű garanciánkról ⁉Tegyél minket próbára!

 Szolgáltatásunkra pénz visszafizetési garanciát vállalunk! Abban az esetben, ha pályázati anyagküldést követően (egyéni pályázónál 14 munkanap, páros pályázók esetében 28 munkanap) nem érkezik konkrét állásajánlat, a szolgáltatás díjának kétszeresét visszatérítjük.

 

                A munkába állást követően 14 napon belül, abban az esetben, ha a munkavállaló hibáján kívül eső oknál fogva megszűnik a pályázó munkaviszonya, a munkakeresést díjmentesen újraindítjuk.

Szobalány munka külföldön

Szobalány munka külföldön megfelelő választás lehet minden lány, nő és hölgy számára, aki szeretne szerencsét próbálni egy idegen országban. Arra viszont érdemes készülni, ahogy itthon sem, úgy ez a munka külföldön sem egyszerű. Első hallásra nem tűnhet nagyon bonyolultnak vagy megerőltetőnek, hiszen ”csak” takarítani kell. Takarítani (szinte) mindenki szokott, ismerjük a különböző eljárásokat. Abba viszont sokan nem gondolnak bele, hogy itt nem csak egy szobáról vagy lakásról van szó, hanem 20-50-150 szobás szállodákról, ahol a szobákon kívül rengeteg közös helyiség is van, amiket szintén tisztán kell tartani.

Szobalány munka külföldön nyelvtudás, sőt szaknyelvtudás nélkül szinte lehetetlen. Nagyon fontos ismeri az alap társalgási szókészlet mellett a szakszavakat is. Hiszen minden felülettípusra másféle tisztítószer való. Ami jó a járólapra, lehet, hogy kárt tesz a fában vagy a műanyagban. A főnök utasításit sem értjük meg pontosan, ha nem beszélünk azonos nyelvet.

A szobalány munka külföldön és itthon sem csupán takarítást jelent. A napi rutin feladatok mellett sokszor előfordul, hogy a konyhán vagy a recepción is be kell segíteni, emellett mosni és vasalni is kell.

A munkaidő átlagosan 6:00 körül kezdődik, ekkor elsőként a közös helyiségeket, a mosdókat, éttermet, bárt, recepciót kell felporszívózni, felmosni, valamint az ablakokat kipucolni. Körülbelül 9-10 óra körül kezdődik a szobák takarítása, amíg a kedves vendégek reggeliznek.  Más-más a teendő azokban a szobákban, amelyikben még maradnak, és amelyikből ki költöznek, és más ahova új lakók érkeznek. Az ágyat azonban minden szobában be kell vetni, fel kell porszívózni, el kell mosogatni a poharakat, fel kell mosni a fürdőszobát (cseppmentesen) stb.. A takarítandó szobák mennyisége mindig a szállodától függ. A kisebb családi létesítményekben kevesebb a szoba, itt általában 10-15 szoba jut egy szobalányra. A nagyobb szállodákban általában minden emeletre jut egy-egy fő, ami akár 15-20 szobát is jelenthet.

Miután a szobák takarítása kész, akkor következik a mosodai munka (vannak olyan szállodák is, ahol erre külön személyzet van). Kora délután a legtöbb helyen van egy két óra pihenő idő, majd a késő délutáni és esti órákban még folytatódik a munka. Ilyenkor szintén a mosodai feladatokat kell ellátni, például összehajtogatni a megszáradt ágyneműket, törölközőket, terítőket stb.

A legtöbb esetben a szobalányoknak külföldön nem kell külön lakást bérelniük, hanem ez megoldott a szállodán belül, vagy a szálloda bérel erre a célra apartmanokat a dolgozóinak. A napi étkezés is adott, a személyzet általában ugyanazt az ételt eszi, mint a vendégek, persze időben elcsúsztatva. Átlagosan napi minimum 8 órát kell dolgozni, de az sem ritkaság hogy 10et, de közben van 1-2 óra pihenő idő is. Hetente mindenhol 1-2 szabadnap jár, ami ez esetek többségében hétköznapra esik, hiszen a turnusváltások általában hétvégén vannak. A fizetés általában 1200 és 1500 Euró környékén mozog.

szobalány munka külföldön tehát nem tartozik a legegyszerűbb munkák közé, ezért gyakran a helyiek nem is vállalják ezt a munkakört.

forrás: kginternational.hu

Kipróbálnád magad Ausztriában?

Add le jelentkezésed most! Az egész regisztráció 5 perc alatt elvégezhető! Tudd meg szakértőinktől, hogy milyen eséllyel indulhatsz! A regisztráció díjmentes!