A külföldiek többsége úgy látja, Magyarország remek hely, az itt élő nép pedig érdekes. Egyebek között erről is beszélt lapunknak Kiss Róbert Richard, akinek két új könyve jelent meg az utóbbi időben. A Prima Primissima-díjas újságíró a felfedezők szemével mutatja be a nyelvünk különleges csodáit. Mint mondja, a titkok mindenkit érdekelnek, érdemes tehát arról írni, melyek földünk legeldugottabb szegletei, legextrémebb szállodái, vagy éppen hogy milyennek látnak minket, magyarokat mások.
- Eddig inkább turisztikai újságíróként ismertük. A Világ legszebb szállodái sorozatban már öt kötete is megjelent. Nemrég két új könyvvel jelentkezett. Az egyik címe „Fantasztikus nyelv”, a másiké pedig „Így látják a magyarokat a világban”. Ezek is különleges témák, ennyire vonzódik az egzotikumokhoz?
Otthon az egész világban
Kiss Róbert Richard alig múlt 40 éves és már járt a világ 169 országában. Szinte mindegyikben forgatott útifilmet, készített tudósításokat. Sopronban járt általános és középiskolába, majd elvégezte az ELTE BTK magyar-történelem szakát.
A médiában előbb a Magyar Rádió riportereként ismerkedett a szakma alapjaival, majd a Magyar Televízió szerkesztőjeként dokumentumműsorokat készített a Föld hat kontinensén. Napjainkban az egyik legismertebb turisztikai szakíró.
Emellett előadója a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Mai Magyar Nyelvi Tanszékének. Több kötet szerzője, idegenforgalmi és nyelvészeti könyvei egyaránt ismertek. Könyvet írt egyebek közt a világ legszebb szigeteiről és a magyar köszönésformákról is. Alkotóközösség tagjaként Pulitzer-emlékdíjat és Európa-díjat is kapott.
- Úgy gondolom, hogy minél különlegesebb valami, annál több embert érdekel, hiszen soha nem az átlagos, hanem az extrém dolgok és témák iránt vonzódunk. Érdeklődésünket és nem feltétlenül az életmódunkat tekintve. Most megjelent új könyvem, a „Fantasztikus nyelv” a magyar nyelv csodáit tárja az olvasók elé. Mitől a legkülönlegesebb nyelvek egyike a világon a magyar, miért van az, hogy mi leginkább azokat tekintjük magyarnak, akik magyarul beszélnek, nem pedig más szempontok alapján válogatunk. Az „Így látják a magyarokat a világban” pedig azt mutatja be, milyen kép él a magyarságról a Föld különböző népeiben. Nem az aktuálpolitikára gondolok, vagy arra, hogy a politikusok miket nyilatkoznak, hanem arra, hogy az átlagember Amerikában, Japánban, vagy éppen Szlovákiában vagy Romániában mit gondol rólunk, magyarokról. Melyek a másnak furcsa szokásaink, milyen az életmódunk.
- Milyen módon tudta összeszedni a
könyv alapját képező információkat?
- Ennek két útja is volt. Az egyik, hogy elolvastam azokat a kutatásokat, melyek ebben a témában születtek. Sokat segítettek a saját tapasztalataim, hiszen a világ 169 országában jártam. Ez azt jelenti, bőven volt alkalmam rá, hogy megtudjam, mit gondolnak a világban rólunk, magyarokról. Készítettem olyan interjúkat is, melyekben megszólalnak külföldiek, akik itt élnek, dolgoznak. Beszéltem olyanokkal - Oroszországtól Kambodzsáig -, akik már voltak nálunk, és olyanokkal is, akik még soha nem jártak itt.
- Vannak olyan általánosságok, amelyeket minden nemzet válaszadói elmondtak a magyarokról?
- A külföldiek szerint sokkal többet panaszkodunk, mint amennyi okunk van rá. Nem vagyunk elég kitartóak, és keveset mosolygunk. Ugyanakkor mindenki elismeri a kreativitásunkat. Vannak olyanok, például a németek, akik karakán és bátor nemzetnek tartanak minket. Szerintük összetartóak vagyunk, pedig mi inkább a széthúzást tekintjük ránk jellemzőnek. Furcsa, hogy az önképünk gyakran eltér attól, ahogy mások látnak minket. Sokan megjegyzik, hogy a magyarok nem öltözködnek jól. Franciaországban vagy Japánban erre nagyon figyelnek, ezért is tűnik fel nekik. Egyik interjúalanyom szerint az átlag magyar szíve szerint még az operába is melegítőben menne. A magyar nők szépek. A braziloktól az olaszokig ezt mindenki megállapítja. Ahogyan azt is, hogy Budapest csodálatos. Viszont az ételeink már nem aratnak ennyire osztatlan sikert. Sokszor gondoljuk azt, hogy mindenki szereti a Tokajit és imádja a gulyást, de ez bizony nem igaz. Egy thaiföldi barátom például az utóbbiból kiveszi a húst és azt magában elfogyasztja, mert a többit teljesen feleslegesnek tarja. Sok külföldi borzadva gondol a mákos nudlira és a Túró Rudira, nem is beszélve a pacalról.
- Változik-e a kép annak függvényében, hogy valaki itt él, vagy csak vendégként jár Magyarországon?
- Nagyon sokat változik. Azok, akik elmennek innen hosszabb-rövidebb idő után, többségében azt mondják, hogy ez remek hely és érdekes nép. Érvényes ez a turistákra is. Sokan nem is gondolták volna, mennyire kellemes itt lenni. Ennek megfelelően, aki már járt nálunk, a korábbinál sokkal pozitívabban gondol ránk.
- Mennyit segít a nyelv a magyarok megismerésében?
- Természetesen nagyon sokat. Nem csak legenda, hogy például Kambodzsában előfordult, egy kormányülés után egy presszóban magyarul vitatták meg a résztvevők a felmerült témákat, hiszen két államtitkár és az egyik miniszterhelyettes is tudott magyarul, mert Magyarországon jártak egyetemre. Az itt tanuló külföldi diákok szerepe elképesztően fontos, hiszen akik Jordániától az Egyesült Államokon át Japánig jönnek hozzánk, megtanulják és hírét viszik a nyelvünknek. Ők egészen másképp viszonyulnak hozzánk, magyarokhoz, kultúránkhoz, tulajdonságainkhoz. Nyelvében él a nemzet nemcsak itthon, hanem a világban is.
- Mi magyarok, mennyire ismerjük, becsüljük az anyanyelvünket?
- Vannak, akik szerint olyan, hogy nyelvművelés, nem létezik. Kétségtelen, hogy a nyelv folyamatosan változó dolog. Az irodalmi nyelv és a köznyelv megfelelő használata megköveteli, hogy ennek formáival, szabályaival tisztában legyünk. Semmi baj nincs a magyar nyelvvel. A fiatalok jól beszélnek, nagyon jó a nyelvi humoruk, ráadásul kevés nyelv van a világon, amely ennyire érzékletesen képes kifejezni elvont fogalmakat és érzelmeket. Nagyon sokan írtak már a magyar nyelvről. George Bernard Shaw például azt mondta, értékesebbet alkotott volna, ha az életművét magyarul írja, mások szerint a magyar egy szuper intelligens faj, amit a nyelve is bizonyít. Egy biztos, nyelvünk az egyik legfontosabb hungarikum.
- Lehet-e szórakoztató módon írni erről a témáról?
- Persze, hogy lehet, viccet mesélni is magyarul lehet igazán jól. A legfőbb kérdés az új könyveimben, hogyan látnak minket és nyelvünket a világban, de vannak érdekes kalandozások, kevésbé ismert történetek és anekdoták a határon túli magyar nyelvi finomságokról is. Hiszen ha elmondunk egy izgalmas mondatot, nem biztos, hogy mindenki számára ugyanazt jelenti itthon vagy Erdélyben. Ha azt halljuk, hogy hárman meghaltak a dugásban, akkor nálunk pironkodunk, hogy te jó ég, milyen szép halál, pedig valójában annyi történt, hogy hárman belefulladtak a töltésnél a vízbe.
- Egyre inkább az internet válik a kommunikáció színterévé. Most ismét egy hagyományos könyvvel jelentkezik, mennyit olvasunk manapság?
- A világ átlagát tekintve nálunk még sokat és sokan olvasnak. A jó könyv pedig el is fogy. Sokan vannak, akik kíváncsiak rá, hogyan látnak bennünket a világban, kedvelik az érdekes történeteket, helyzeteket, és tartalmasan szórakozni szeretnének.
forrás: nepszava.hu
Ha egy amerikait kérdezel, tuti, hogy elkezd panaszkodni a légkondi és a jég hiányáról. Hát szeretnek a magyarok elevenen megfőni és eközben langyos italokat kortyolgatni? IGEN. De hol vannak a jégautomaták?
A felfázáson való aggódás is csak az ország határaiig tart: míg mi agylobtól és vesegyulladástól rettegve csak száraz hajjal lépünk ki az utcára és otthon is csak papucsban téblábolunk, addig egy angol bundában és szandálban indul péntek este bulizni. Esetleg vizes hajjal. Az olaszok télvíz idején mezítláb mászkálnak, vékony kabátban. És nem értik, miért aggódunk.
A felesek (pá-lin-ka!) és más alkoholos italok mértéktelen fogyasztása is sokkoló az ideérkezőknek – főleg, ha nem egy brit legénybúcsús csapatról beszélünk persze. Sokakban megmarad, hogy BÁRMIRE képesek vagyunk koccintani, akár többször is.
/ˈɛɡeːʃːeːɡɛdrɛ/ – a nyelvünk pedig teljesen kiismerhetetlen, nem hasonlít semmire, és nehéz is megtanulni. Nehéz a kiejtés, nehéz a nyelvtan. A jó öreg elkáposztásítástól meg mindenkinek elkerekedik a szeme.
Ja, és a neveinket is rossz sorrendben használjuk!
Sokan felróják, hogy nem mosolygunk csak úgy. A metrón, az utcán, az üzletekben magunk elé nézünk mogorván, vagy ami még rosszabb, visszabámulunk a mosolygó külföldire – mogorván. Az, hogy az üzletekben nem kérdik meg kedvesen, milyen napod van, és nem végtelenül segítőkészek, az pedig egyenesen felfoghatatlan! Nem értik.
A hetet a hétfővel kezdjük. Mennyire furcsa! – gondolhatja az, aki világéletében ahhoz szokott amerikai otthonában, hogy a hét vasárnappal indul.
Könyvrajongó angolszász látogatók azon is meglepődhetnek, hogy nálunk a könyvek gerincére fordítva nyomják a címeket: erről magad is meggyőződhetsz, ha legközelebb összeveted a könyvesboltban a magyar és az angol nyelvű köteteket. Sose próbálj rendbetenni egy vegyes könyvespolcot!
És legyen keretes a szerkezet: az, hogy képesek vagyunk édes, hideg, rózsaszín levest enni, tejszínhabbal a tetején, sokaknál kivágja a biztosítékot. A gyümölcsleves ugyanis sokak szerint egyszerűen nem létezik. 
