Hogyan működik a szállodák besorolása? Mit jelentenek a csillagok? Mutatjuk!

A szállodák csillagozását az egyik elképzelés szerint Nagy-Britanniából származik és 1912-ben jelöltek így először szállodát.
A brit Automobil Szövetség (AA) akkori titkára, bizonyos Stenson Cooke találta ki a rendszert. Cooke korábban egy bor- és szeszesital kereskedésben dolgozott eladóként, s azt gondolta, hogy a márkás italoknál megismert csillagozás hasonlóan jelentheti a szállodák minőségét is. Megszületett a háromcsillagos szálloda kategóriája.


Vannak országok, ahol a csillagozás a hotel saját hatáskörébe tartozik, van, ahol az önkormányzat végzi, van, ahol egy állami turisztikai szervezet végzi a besorolást, sőt olyan is létezik – még ez Európai Unión belül is, például Finnország –, ahol egyáltalán nem jelölik ilyen módon a hoteleket. 


Borzalmasan nehéz egy egységes minőségjelölési szintet kidolgozni, ugyanis kultúránként is jelentősen változnak az igények.
Míg Távol-Keleten az emberek hozzászoktak ahhoz, hogy kisebb terekben éljenek, így egy apró szoba is minősülhet négy-, vagy akár ötcsillagosnak is, mifelénk ez elképzelhetetlen.

Skandináviában egy hotel esetében alapelvárás a szauna, míg Európa déli államaiban ez távolról sincs így, de hasonló különbséget jelent a bidé is Franciaországban, ami arrafelé szinte kötelező kellék, ám nem igazán igénylik a vendégek. És akkor még nem említettük az arab világban divatossá vált hétcsillagos szállodákat, amiket ugyan senki nem sorolt be ilyen szintre (a hivatalos besorolások egytől ötig csillagozzák a szállókat), de a szállodák építtetői valahogy jelölni akarták a még sosem látott luxusszinteket, és ezt találták ki hozzá.

Az emberi munka mint tényező nagyban befolyásolja a munka elvégzésének minőségét, ami esetenként a szálloda munkájának akadályozásához vezethet.
Az elmúlt időben emiatt egyre több és több szálloda mozdult el a szolgáltatások standardizálása felé.
A standardok olyan kritériumokat határoznak meg, amelyeknek megfelelően az ügyfélszolgálat és a személyzet által nyújtandó általános szolgáltatások egy becsült szintjét kell biztosítani.
A nemzeti, kulturális és egyéb hagyományok miatt világszerte minden állam a saját szálláshelyi besorolási rendszerét alkalmazza, amely azonban megakadályozza az egységes besorolási rendszer globális bevezetését.
Több mint 30 különféle szálláshely-besorolási rendszer létezik a szálláshely komfortszintje alapján (például):
  • az Európai rendszer/a csillagok rendszere;
  • a betűk rendszere;
  • a „koronák” rendszere;
  • a szintek rendszere.
A szálláshelyek besorolási rendszereinek köreA szálláshelyek besorolási rendjének elfogadása szerint az országok három kategóriába sorolhatók:
  • (A) Azon államok csoportja, amely nem fogadtak el semmilyen besorolási rendszert – mint pl. a skandináv államok. Ezekben az országokban a besorolási rendszerek ellenzőinek legitimációs érve a piac szabadsága, amely ellentmond az intervenció és kontroll minden formájának.
  • (B) Az olyan országok, amelyek szintén nem fogadtak el hivatalos besorolási rendszereket, ám rendelkeznek egy nem hivatalos besorolási rendszerrel, mely általánosan elismert. Az Egyesült Királyságban két gépkocsitársaság (Gépkocsi Egyesület és a Királyi Automobil Klub) egy csillagokon alapuló rangsorolási rendszert vezettek be 1*–5* terjedő rendszerben.
    Más országokban (Svájc, Németország) maguk a szállodatulajdonosok kategorizálják szolgáltatásaikat az egyéb szakmai szervezetek által meghatározott besorolási rendszer alapján.
  • (C) Végül egyes országok egy többé-kevésbé részletes formális besorolási rendszert fogadnak el. (Olaszország, Írország, Hollandia, Görögország, Luxemburg stb.). A legösszetettebb rendszerek egyike Franciaországban található.
  • (D) Vannak országok ahol több hivatalos rendszer is működik egyszerre.
    Törökországban például két különböző rendszer működik egyszerre: létezik a központi kormányzat által felállított kategorizálás és létezik a helyi hatóságok által meghatározott besorolás is.

Levonhatjuk ugyanakkor a következtetést, mely szerint a különböző besorolási rendszerek közös nyelvet beszélnek az alábbiakat illetően:
  • a nyújtott szolgáltatások minősége;
  • az épület általános állapota;
  • a szálloda hall;
  • a szállodai létesítmények;
  • a szálláshelyek;
  • a mellékhelyiségek;
  • az étkezők;
  • a szálloda díjába beletartozó, avagy egy külön juttatásért, a turisták számára nyújtott minimális szolgáltatások;
  • a személyzet attitűdje és hozzáértése.
Hotelstars Union szállodai minősítési rendszer
Az utazó számára nem világos, hogy pontosan mit várhat egy 3-4*-os , vagy más kategóriájú szállodától a Közel-Keleten, az Egyesült Államokban,  vagy akár az Európai Unión  belül.  Ez a felismerés vezette az Európai Unió szálloda és vendéglátó  szövetségeinek ernyő szervezetét,a HOTREC-et,  amikor néhány éve elkezdett foglalkozni az egyes tagországokban kialakított szállodai minősítési rendszerek egymáshoz való közelítésének  előkészítésével, aminek eredményeként 2009-ben eljutottak a Hotelstars Union szállodai minősítési rendszer megalapításához.

Az alábbi alapelvek figyelembe vételével 2009. december 14-én Prágában a Cseh, a Holland, a Német, a Magyar, az Osztrák, a Svájci és a Svéd Szállodaszövetség megalapította a Hotelstars Union-t.


1* - Turista Szerény igényeket kielégítő szálloda
  • Minden szoba fürdőszobával, WC-vel van ellátva,
  • A szobákat naponta takarítják,
  • Minden szobában színes TV van,
  • A szoba berendezéséhez asztal és szék tartozik
  • A szállodában porta működik
  • Telefon, telefax áll a vendég rendelkezésére
  • Bővített reggelit, italokat kínálnak a szállodában
  • Csomagmegőrzésről gondoskodnak
2* - Standard Mérsékelt igényeket kielégítő szálloda
  • Büféreggeli
  • Olvasólámpa az ágynál
  • Törülközők, sampon
  • Polcos ruhásszekrény
  • Higiéniai cikkek árusítása a szállodában
  • Hitelkártyás fizetési lehetőség
3* - Komfort Átlagos igényeket kielégítő szálloda
  • A porta legalább 14 órán keresztül működik, 24 órán keresztül elérhető
  • Idegen nyelven beszélő munkatársak
  • Telefon a vendégszobákban
  • Internet elérhetőség a szobákban, vagy a közösségi térben
  • A fürdőszobában hajszárító, arctörlő kendő
  • A vendégszobában tükör, bőröndtartó
  • Cipőtisztító szerek, kérésre mosás, vasalás a vendég részére
  • Kérésre plusz párna és takaró
  • Vendégpanaszok szervezett kezelése
4* - Első osztály Magas igényeket kielégítő szálloda
  • Legalább 18 órán keresztül működő recepció, 24 órán keresztül elérhető
  • A szállodai hallban kényelmes bútorok, italfelszolgálás, bár
  • Büfé- vagy a la carte reggeli , szobaszerviz
  • Kérésre fürdőköpeny, papucs
  • A fürdőszobában többféle kozmetikai cikk (tusfürdő, sampon, zuhanysapka, stb.), kozmetikai tükör, bőséges lerakófelület
  • Internet elérés és internet terminál
5* - Luxus A legmagasabb igényeket kielégítő szálloda
  • 24 órán keresztül működő recepció, több nyelvet beszélő személyzettel
  • Kocsirendező, ajtónálló, londíner
  • Concierge szolgáltatás
  • étterem
  • Minibár, 24 órás szobaszerviz
  • A fürdőszobában egyedi kiszerelésű, márkás kozmetikai cikkek
  • Internet, PC csatlakozás a vendégszobában
  • Szobai széf
  • Vasalási, cipőtisztítási szolgáltatás
  • Esti ágyazás
  • A szolgáltatások anonym tesztelése
Az egységes követelmények, azonos minősítési eljárások eredményeként javul a résztvevő országok szállodáinak szolgáltatási színvonala, s egyúttal a vendégek számára átláthatóbbá válik a hotelek osztályba sorolása, hatékonyabbá válik azok marketing munkája.
A Hotelstars Union nyitott további EU tagországok szállodaszövetségei számára is.

Elkészült Bécs új csúcskórháza

Automatizált fűtés, hűtés, csőposta, szállítórobotok, digitális betegakták, hibrid műtő és az informatikai eszközökkel összekötött orvosi műszerek –  ezek találhatóak Bécs legújabb kórházában, a Krankenhaus Nord – Klinik Floridsdorfban. A Bécs 21. kerületében, Floridsdorfban található intézmény június 3-tól fogadja az első betegeket - közölte Bécs külképviseleti osztálya. 

Az összesen 111 ezer négyzetméteren elterülő 800 ágyas kórház különbözőosztályain évente várhatóan 46 ezer beteget látnak majd el, míg az ambulanciákon 250 ezret.

Az Európa legmodernebb kórházaihoz tartozó intézményben kizárólag egy- és kétágyas betegszobák vannak, minden ágyhoz egy állítható magasságú monitor tartozik internetcsatlakozással, rádióval, tévével és videójátékokkal.

A gyógyítást háromezer orvosi műszer segíti, a kommunikációt pedig 900 wifi-router, amik nemcsak az orvosok, de a páciensek rendelkezésére is állnak.

A kórházban több innovatív digitális megoldást gyúrtak össze egy mindent átfogó koncepcióvá. Így teljesen automatizált a fűtés, a hűtés, az árnyékolástechnika, a kerti öntözőrendszer, a liftek és a biztonságtechnika.

Az alagsorban 40 szállítórobot látja el az osztályokat tiszta ágyneművel, gyógyszerekkel vagy ebéddel. A vérminták az osztályokról csőpostán keresztül jutnak el a laborutcába, ahol automatikusan rádokkolnak a kért vizsgálatot készítő berendezésre.

A laboreredmény elektronikus formában kerül vissza az osztályra, így azok a leletek, amikre korábban legalább egy órát kellett várni, már néhány perc alatt elkészülnek.

A betegakták és leletek digitalizáltak, az orvosi műszerek össze vannak kötve az informatikai eszközökkel, így az orvosok minden leletet a saját számítógépükön nézhetnek meg. A műtétek során hamarosan egyetlen monitoron jelenítik meg a beavatkozás közben használt összes képalkotó eljárás felvételét, amik közül az orvos mindig azt választhatja ki, amelyikre éppen szüksége van.

Forrás:Index.hu

Nekem sem ad senki plusz pénzt, akkor én miért adjak borravalót?

Bemegyek reggel a közeli kávézóba, egy elviteles kapucsínóért. A pultos lány szinte még alszik, kedvetlenül válaszol a köszönésemre, rám se néz. Amikor mondom, mit szeretnék, komótosan lefőzi a kávét, rálöttyinti a habot, majd elém tolja a papírpoharat: „450 lesz.” Ahogy leteszem a pultra a pontos összeget, egy alig észrevehető grimasz fut át az arcán. Nyilván számított pár forint borravalóra. De miért is?

Vannak szakmák, ahol még mindig a fizetés jelentős részét ebből az esetleges extra pénzből kénytelenek összegyűjteni a dolgozók, és a legkevésbé sem borra kell nekik. De attól, hogy ez egy létező jelenség, még nehezemre esik elfogadni. Főleg akkor, ha azt érzem, indokolatlanul várják el. Ha igénybe veszek egy adott szolgáltatást, annak megvan a pontos ára. Kikérem magamnak, hogy bárhol extra pénzt várjanak tőlem ezen felül, főleg úgy, hogy én nem kapok semmi pluszt – mondjuk egy mosolyt, némi kedvességet.

Étteremben én is szoktam adni – 10 százalékot, ha elégedett voltam az étellel és a kiszolgálással, és ha nincs benne eleve a szervizdíj az árban. Viszont minden más helyzetben rém kényelmetlenül érzem magam, mert nem mindig tudom, hogy elvárják-e, hogy adjak, ha igen, akkor mennyit illik adni, és különben is: nekem sem ad senki borravalót, miért kényszerít engem a szokásjog arra, hogy mások zsebét plusz pénzzel tömködjem. Kíváncsi voltam, az kollégáim mit gondolnak a kérdésről, ezért végeztem egy mini közvéleménykutatást. Nem mondhatnám, hogy konszenzus született a témában, de egy dolog kiderült. A borravalótól szinte mindenki kényelmetlenül érzi magát.

„Nekem mindig gondot okoz, nem tudom igazán mikor illik és mikor nem. Futároknál egyértelmű, hogy ha hozzák a csomagot, akkor adok borravalót, de étteremben már annyi helyen beépítik a számlába, hogy inkább sehol sem adok. Meg olyan helyeken sem adok, mint pékség, kávézó, ahova tényleg csak beugrom, és nem ott lebzselek órákat” – mondja Gabi.

„Ó, ez érzékeny téma! – kezdi Hanna – Én nagyon ritkán szoktam borravalót adni, mert a legtöbb esetben nem értek egyet vele. Miért kéne minden szolgáltatásért borravalót adnom, ha én sem kapok, pedig én is szolgáltatást adok? Nem fér a fejembe, hogy ha be van árazva, hogy pontosan mennyi a szolgáltatás díja, akkor azon felül miért fizessek még.

Étteremben, ha figyelmes veled a pincér, akkor az oké, de kicsit túlzás a borravalót minden területre kiterjeszteni, szerintem ez sok országban nem is divat. Még a kozmetikusomnak szoktam adni, de csak akkor, ha nincs apróm, és nem kérem a nagyobb címletből a visszajárót, és csak azért teszem ezt, mert öt éve járok már hozzá, és még mindig nem emelt árat. Ez szerintem jófejség tőle, törzsvendég vagyok, szóval ösztönösen jön a késztetés, hogy ne azon a pár száz forinton szőrözzek vele.

Én eddig sehol máshol nem fizettem pluszban: nincs fix fodrászom, ott azért nem, benzinkúton sem, és egy kávézóban egy szendvics tányérra pakolásáért sem adtam még plusz pénzt.”

De nem mindenki olyan kemény ebben a kérdésben, mint Hanna, sokan – velem együtt –, ha nem is szívesen, de általában engedelmeskednek a kimondatlan elvárásoknak.

Te mennyi borravalót szoktál adni a fodrásznak?

„Én rendszeresen adok, de nem azért, mert akarok, hanem mert elvárás. Valójában az esetek 80 százalékban nem adnék, de jó gyerek vagyok, és perkálok – titkon meg irigylem azokat az ismerőseimet, akik beleállnak, és nem adnak borravalót, ha úgy érzik, nem volt olyan a szolgáltatás – mondja Judit. – Ami bosszantó, hogy csomó helyen felszámolják a szervizdíjat, amivel nem lenne bajom, ha figyelmeztetnének erre. Nem bogarászom végig mindig a számlát, és becsapva érzem magam, amikor kiderül, hogy a 10 százalék szervizdíjon túl én még otthagytam 800 Ft borravalót is.

,,A fodrásznál 500 forint borravalót szoktam hagyni, a benzinkúton a pénztárnál viszont elkérem a visszajárót.”

Zita megint csak a szigorúbb álláspontot képviseli, és érvelése teljesen logikus:

„Ebben én szigorú vagyok, mert nekem fontos elv, hogy csak udvariasságból, vagy azért, hogy jó képet sugározzak magamról, nem adok. Sőt, engem idegesít, ha a partnerem túl sokat ad – indokolatlan helyzetben. Például egyszerű, sorban állós, pultos kiszolgálásnál, ábécében, fagyizóban vagy bármilyen boltban nem adok, tíz forintot sem. Nem szarrágásból, hanem mert semmilyen indokoltságát nem látom. Nem kapok semmilyen plusz szolgáltatást, csak az árut fizetem meg. Meg hát… ha mindenhol csak egy ötvenest hagy ott az ember, az egy hónap alatt rengeteg pénz. Miért is?

Én nem kapok borravalót senkitől – és még sok szakmában nincs erre lehetőség. Ezzel együtt öt-tíz forintokat nem szoktam visszakérni, pláne, ha mondjuk nagyobb pénzzel fizetek, vagy gond a visszaadás. Ez azonban csak praktikum.

Taxisnak 300-400 forintot adok, étteremben 700-1300-at, de ez inkább a végösszegtől függ. Szeretek kerekíteni, nem számolom ki precízen a 10 százalékot, a 15-20-at pláne, és nem érdekel, ha csak 5-8 százalékra jön ki, mert nem szeretem, ha mások megszabnak nekem dolgokat, olyanokat, amik egyáltalán nem járnak.

Másrészt: minél több pénzt adunk pluszban, annál inkább fenntartjuk azt a rendszert, ami kizsigereli a vendéglátósokat. Van, ahol már alapfizetése sincs a pincéreknek, mert a borravalóra bízzák, ami viszont kiszámíthatatlan. Olyasmi ez, mint a hálapénz. Látszólag egy szép gesztus, de végső soron senkinek nem jó.”

Külön dilemmát tud okozni, hogy adjunk-e borravalót, ha nem készpénzzel fizetünk.

„Én általában 10 százalékot adok minden olyan szolgáltatásra, ami a személyemnek szól. Azaz fodrásznál, taxiban, étteremben, stb. De például boltban vagy benzinkúton nem adok. Amivel mindig bizonytalan vagyok az a kártyás fizetés a taxiban. Ott is be szoktam mondani a +10 százalékot, amikor beüti a sofőr az összeget a terminálba, de nem tudom, végül megkapja-e” – így Ádám.

Aztán vannak, akik álltak már a pult másik oldalán is, de az ő véleményük sem egységes. Nóra pont ezért ad, Anett viszont ugyanezért nem ad egyes helyeken.

Nem akarják a vendéglátósok a kötelező borravalót

„Az van, hogy én szimpátia alapján adok borravalót. Ha normális volt a kiszolgálás, kedvesek voltak a pincérek, akkor adok, maximum 10 százalék körüli összeget. Ahol szívességet tesznek a kiszolgálással, ott nem adok egy fillért sem. Volt alkalom, amikor ezt el is mondtam, mert felháborítóan viselkedtek. Egyébként sok helyen van egy fix kiszolgálási díj a számlán, olyankor nem érzem azt, hogy még kellene borravalót adnom. Fodrásznál szinte mindig adok, maximum 500 forintot, imádom a fodrásznőmet, biztosan ez is közrejátszik. Benzinkútnál marad az apró, főleg, ha egy húszasról van szó, azt szinte biztosan ott hagyom. Amikor egyetemistaként pultban dolgoztam a suli és a másik munkahelyem mellett, akkor én nagyon örültem, és rá is voltam szorulva a borravalóra. Sokszor eszembe jutnak ilyen szituációban ezek az évek…” – meséli Nóra.

„A boltban, postázóban, lottózóban mindig elkérem a visszajárót, viszont dolgoztam Mekiben pultosként, ahol gyakori volt, hogy adtak borravalót, amit mi nem tarthattunk meg. Így mindig vissza kellett adjuk, és az emberek nem értették, hogy miért tesszük – mondja Anett. – Tök jó lett volna nap végén megkapni az ott hagyott száz, kétszáz forintosokat. Sőt! Volt hogy valaki egy ezrest akart otthagyni, mert visszajáró vendég volt, és szeretett nálam rendelni, de ezeket sem fogadhattuk el – céges policy volt.A mégis ott hagyott aprókat az adakozó kis urnákba tettük, és így a Ronald McDonald ház gyerekei kapták meg az összeget.”

Szilvi beszámolójából pedig az is kiderült, hogy sokszor nemcsak a vásárlók érzik magukat kellemetlenül a borravaló miatt, hanem az is, aki a szolgáltatást nyújtja:

„A kozmetikusommal beszélgettünk erről nem is olyan régen. azt mondta, gyűlöli a borravalót, éppen azért teszi ki az árakat jól látható helyre a falra, mert a kezelés annyiba kerül, nem többe. Mégis benne van az emberekben, hogy többet kell adniuk. Soha senkitől nem fogad el borravalót. Hozzá emiatt is szívesen járok. Jó lenne változtatni ezen a mentalitáson, és jó lenne, ha hozzá hasonlóan gondolkodna végre mindenki.”

Egy szó mint száz, a borravalóval mindenkinek akad problémája. Csak remélni tudjuk, hogy a készpénzes tranzakciók visszaszorulásával a borravaló adás is szép lassan kimegy majd a divatból.

De persze kíváncsiak vagyunk a ti véleményetekre is. Írjátok meg kommentben, mit gondoltok a témáról.

Forrás: nlc.hu

Már 82 ezerre nőtt az Ausztriában élők Magyarok száma

Több mint 82 ezer Magyar él életvitelszerűen Ausztriában

A fenti szám csak az életvitelszerűen ott élőket jelenti, valószínűleg ennél lényegesen többen dolgoznak Ausztriában, hiszen több tízezren lehetnek azok is, akik ingáznak vagy nincs bejelentett lakcímük Ausztriában.
Ez további növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest - derül ki az osztrák statisztikai hivatal előzetes adataiból. Vagyis a jelek szerint a nemrég megjelent német adat nem egyedi a növekedést illetően, a fokozatosan megjelenő adatokból egyre valószínűbb, hogy 2018-ban sem állt meg a magyar elvándorlás, legfeljebb lassult kicsit. 

A magyarok létszámának növekedése mellett sok ezerrel esett vissza például a román, a lengyel vagy a török, délszláv dolgozók száma. A németek létszáma viszont nőtt, csaknem háromezerrel, valamint a hollandoké, a szlovákoké és a horvátoké is.

Ausztriában is egyre több Magyar él

Idén január elsején 82 732 magyar állampolgár élt életvitelszerűen Ausztriában, ez több mint 5600 fővel több, mint egy évvel korábban - derül ki az osztrák statisztikai hivatal előzetes adataiból. Ha nem az állampolgárságot, hanem a születési helyet nézzük, akkor ennél egy kicsivel alacsonyabb, 79 ezres adat a mérvadó. 

Ausztriában dolgozó magyarok száma 2002 2019


Ha a változást nézzük, akkor 2018 elejéhez képest több mint 5600 fővel nőtt az ausztriai magyar populáció. Ez ugyan további lassulást mutat a korábbi évekhez képest, de még mindig számottevő emelkedést jelent. 2014-16 között a 8000 főt is meghaladta a növekedés, ahhoz képest a lassulás szemmel látható. 

Ausztriában dolgozó magyarok száma 2019
Az állományi adatot alapvetően két fő dolog befolyásolja: hányan telepedtek le újonnan az országban és hányan mentek el más országba (ebben benne van a hazatérés is).
 

Lassan összeáll a kép a lassuló, de folytatódó magyar elvándorlásról...
A magyarok elvándorlásával kapcsolatban az elmúlt hetekben egyre több országban jelentek meg adatok, így lassan majd komolyabb megállapításokat is tehetünk. Németország esetében szintén 5000 fő körüli volt a növekedés 2018-ban, így már több mint 212 ezer magyar élt hivatalosan az országban. 
Ráadásul demográfiai szempontból kifejezetten hátrányos, hogy sosem született annyi magyar gyermek Németországban, mint 2018-ban, egy év alatt több mint 1800 újszülöttet regisztráltak.


forrás:portfolio.hu,168ora.hu

Kipróbálnád magad Ausztriában?

Add le jelentkezésed most! Az egész regisztráció 5 perc alatt elvégezhető! Tudd meg szakértőinktől, hogy milyen eséllyel indulhatsz! A regisztráció díjmentes!