Több mint 82 ezer Magyar él életvitelszerűen Ausztriában

A fenti szám csak az életvitelszerűen ott élőket jelenti, valószínűleg ennél lényegesen többen dolgoznak Ausztriában, hiszen több tízezren lehetnek azok is, akik ingáznak vagy nincs bejelentett lakcímük Ausztriában.
Ez további növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest - derül ki az osztrák statisztikai hivatal előzetes adataiból. Vagyis a jelek szerint a nemrég megjelent német adat nem egyedi a növekedést illetően, a fokozatosan megjelenő adatokból egyre valószínűbb, hogy 2018-ban sem állt meg a magyar elvándorlás, legfeljebb lassult kicsit. 

A magyarok létszámának növekedése mellett sok ezerrel esett vissza például a román, a lengyel vagy a török, délszláv dolgozók száma. A németek létszáma viszont nőtt, csaknem háromezerrel, valamint a hollandoké, a szlovákoké és a horvátoké is.

Ausztriában is egyre több Magyar él

Idén január elsején 82 732 magyar állampolgár élt életvitelszerűen Ausztriában, ez több mint 5600 fővel több, mint egy évvel korábban - derül ki az osztrák statisztikai hivatal előzetes adataiból. Ha nem az állampolgárságot, hanem a születési helyet nézzük, akkor ennél egy kicsivel alacsonyabb, 79 ezres adat a mérvadó. 

Ha a változást nézzük, akkor 2018 elejéhez képest több mint 5600 fővel nőtt az ausztriai magyar populáció. Ez ugyan további lassulást mutat a korábbi évekhez képest, de még mindig számottevő emelkedést jelent. 2014-16 között a 8000 főt is meghaladta a növekedés, ahhoz képest a lassulás szemmel látható. 

Az állományi adatot alapvetően két fő dolog befolyásolja: hányan telepedtek le újonnan az országban és hányan mentek el más országba (ebben benne van a hazatérés is).
 

Lassan összeáll a kép a lassuló, de folytatódó magyar elvándorlásról...
A magyarok elvándorlásával kapcsolatban az elmúlt hetekben egyre több országban jelentek meg adatok, így lassan majd komolyabb megállapításokat is tehetünk. Németország esetében szintén 5000 fő körüli volt a növekedés 2018-ban, így már több mint 212 ezer magyar élt hivatalosan az országban. 
Ráadásul demográfiai szempontból kifejezetten hátrányos, hogy sosem született annyi magyar gyermek Németországban, mint 2018-ban, egy év alatt több mint 1800 újszülöttet regisztráltak.


forrás:portfolio.hu,168ora.hu

Bemegyek reggel a közeli kávézóba, egy elviteles kapucsínóért. A pultos lány szinte még alszik, kedvetlenül válaszol a köszönésemre, rám se néz. Amikor mondom, mit szeretnék, komótosan lefőzi a kávét, rálöttyinti a habot, majd elém tolja a papírpoharat: „450 lesz.” Ahogy leteszem a pultra a pontos összeget, egy alig észrevehető grimasz fut át az arcán. Nyilván számított pár forint borravalóra. De miért is?

Vannak szakmák, ahol még mindig a fizetés jelentős részét ebből az esetleges extra pénzből kénytelenek összegyűjteni a dolgozók, és a legkevésbé sem borra kell nekik. De attól, hogy ez egy létező jelenség, még nehezemre esik elfogadni. Főleg akkor, ha azt érzem, indokolatlanul várják el. Ha igénybe veszek egy adott szolgáltatást, annak megvan a pontos ára. Kikérem magamnak, hogy bárhol extra pénzt várjanak tőlem ezen felül, főleg úgy, hogy én nem kapok semmi pluszt – mondjuk egy mosolyt, némi kedvességet.

Étteremben én is szoktam adni – 10 százalékot, ha elégedett voltam az étellel és a kiszolgálással, és ha nincs benne eleve a szervizdíj az árban. Viszont minden más helyzetben rém kényelmetlenül érzem magam, mert nem mindig tudom, hogy elvárják-e, hogy adjak, ha igen, akkor mennyit illik adni, és különben is: nekem sem ad senki borravalót, miért kényszerít engem a szokásjog arra, hogy mások zsebét plusz pénzzel tömködjem. Kíváncsi voltam, az kollégáim mit gondolnak a kérdésről, ezért végeztem egy mini közvéleménykutatást. Nem mondhatnám, hogy konszenzus született a témában, de egy dolog kiderült. A borravalótól szinte mindenki kényelmetlenül érzi magát.

„Nekem mindig gondot okoz, nem tudom igazán mikor illik és mikor nem. Futároknál egyértelmű, hogy ha hozzák a csomagot, akkor adok borravalót, de étteremben már annyi helyen beépítik a számlába, hogy inkább sehol sem adok. Meg olyan helyeken sem adok, mint pékség, kávézó, ahova tényleg csak beugrom, és nem ott lebzselek órákat” – mondja Gabi.

„Ó, ez érzékeny téma! – kezdi Hanna – Én nagyon ritkán szoktam borravalót adni, mert a legtöbb esetben nem értek egyet vele. Miért kéne minden szolgáltatásért borravalót adnom, ha én sem kapok, pedig én is szolgáltatást adok? Nem fér a fejembe, hogy ha be van árazva, hogy pontosan mennyi a szolgáltatás díja, akkor azon felül miért fizessek még.

Étteremben, ha figyelmes veled a pincér, akkor az oké, de kicsit túlzás a borravalót minden területre kiterjeszteni, szerintem ez sok országban nem is divat. Még a kozmetikusomnak szoktam adni, de csak akkor, ha nincs apróm, és nem kérem a nagyobb címletből a visszajárót, és csak azért teszem ezt, mert öt éve járok már hozzá, és még mindig nem emelt árat. Ez szerintem jófejség tőle, törzsvendég vagyok, szóval ösztönösen jön a késztetés, hogy ne azon a pár száz forinton szőrözzek vele.

Én eddig sehol máshol nem fizettem pluszban: nincs fix fodrászom, ott azért nem, benzinkúton sem, és egy kávézóban egy szendvics tányérra pakolásáért sem adtam még plusz pénzt.”

De nem mindenki olyan kemény ebben a kérdésben, mint Hanna, sokan – velem együtt –, ha nem is szívesen, de általában engedelmeskednek a kimondatlan elvárásoknak.

Te mennyi borravalót szoktál adni a fodrásznak?

„Én rendszeresen adok, de nem azért, mert akarok, hanem mert elvárás. Valójában az esetek 80 százalékban nem adnék, de jó gyerek vagyok, és perkálok – titkon meg irigylem azokat az ismerőseimet, akik beleállnak, és nem adnak borravalót, ha úgy érzik, nem volt olyan a szolgáltatás – mondja Judit. – Ami bosszantó, hogy csomó helyen felszámolják a szervizdíjat, amivel nem lenne bajom, ha figyelmeztetnének erre. Nem bogarászom végig mindig a számlát, és becsapva érzem magam, amikor kiderül, hogy a 10 százalék szervizdíjon túl én még otthagytam 800 Ft borravalót is.

,,A fodrásznál 500 forint borravalót szoktam hagyni, a benzinkúton a pénztárnál viszont elkérem a visszajárót.”

Zita megint csak a szigorúbb álláspontot képviseli, és érvelése teljesen logikus:

„Ebben én szigorú vagyok, mert nekem fontos elv, hogy csak udvariasságból, vagy azért, hogy jó képet sugározzak magamról, nem adok. Sőt, engem idegesít, ha a partnerem túl sokat ad – indokolatlan helyzetben. Például egyszerű, sorban állós, pultos kiszolgálásnál, ábécében, fagyizóban vagy bármilyen boltban nem adok, tíz forintot sem. Nem szarrágásból, hanem mert semmilyen indokoltságát nem látom. Nem kapok semmilyen plusz szolgáltatást, csak az árut fizetem meg. Meg hát… ha mindenhol csak egy ötvenest hagy ott az ember, az egy hónap alatt rengeteg pénz. Miért is?

Én nem kapok borravalót senkitől – és még sok szakmában nincs erre lehetőség. Ezzel együtt öt-tíz forintokat nem szoktam visszakérni, pláne, ha mondjuk nagyobb pénzzel fizetek, vagy gond a visszaadás. Ez azonban csak praktikum.

Taxisnak 300-400 forintot adok, étteremben 700-1300-at, de ez inkább a végösszegtől függ. Szeretek kerekíteni, nem számolom ki precízen a 10 százalékot, a 15-20-at pláne, és nem érdekel, ha csak 5-8 százalékra jön ki, mert nem szeretem, ha mások megszabnak nekem dolgokat, olyanokat, amik egyáltalán nem járnak.

Másrészt: minél több pénzt adunk pluszban, annál inkább fenntartjuk azt a rendszert, ami kizsigereli a vendéglátósokat. Van, ahol már alapfizetése sincs a pincéreknek, mert a borravalóra bízzák, ami viszont kiszámíthatatlan. Olyasmi ez, mint a hálapénz. Látszólag egy szép gesztus, de végső soron senkinek nem jó.”

Külön dilemmát tud okozni, hogy adjunk-e borravalót, ha nem készpénzzel fizetünk.

„Én általában 10 százalékot adok minden olyan szolgáltatásra, ami a személyemnek szól. Azaz fodrásznál, taxiban, étteremben, stb. De például boltban vagy benzinkúton nem adok. Amivel mindig bizonytalan vagyok az a kártyás fizetés a taxiban. Ott is be szoktam mondani a +10 százalékot, amikor beüti a sofőr az összeget a terminálba, de nem tudom, végül megkapja-e” – így Ádám.

Aztán vannak, akik álltak már a pult másik oldalán is, de az ő véleményük sem egységes. Nóra pont ezért ad, Anett viszont ugyanezért nem ad egyes helyeken.

Nem akarják a vendéglátósok a kötelező borravalót

„Az van, hogy én szimpátia alapján adok borravalót. Ha normális volt a kiszolgálás, kedvesek voltak a pincérek, akkor adok, maximum 10 százalék körüli összeget. Ahol szívességet tesznek a kiszolgálással, ott nem adok egy fillért sem. Volt alkalom, amikor ezt el is mondtam, mert felháborítóan viselkedtek. Egyébként sok helyen van egy fix kiszolgálási díj a számlán, olyankor nem érzem azt, hogy még kellene borravalót adnom. Fodrásznál szinte mindig adok, maximum 500 forintot, imádom a fodrásznőmet, biztosan ez is közrejátszik. Benzinkútnál marad az apró, főleg, ha egy húszasról van szó, azt szinte biztosan ott hagyom. Amikor egyetemistaként pultban dolgoztam a suli és a másik munkahelyem mellett, akkor én nagyon örültem, és rá is voltam szorulva a borravalóra. Sokszor eszembe jutnak ilyen szituációban ezek az évek…” – meséli Nóra.

„A boltban, postázóban, lottózóban mindig elkérem a visszajárót, viszont dolgoztam Mekiben pultosként, ahol gyakori volt, hogy adtak borravalót, amit mi nem tarthattunk meg. Így mindig vissza kellett adjuk, és az emberek nem értették, hogy miért tesszük – mondja Anett. – Tök jó lett volna nap végén megkapni az ott hagyott száz, kétszáz forintosokat. Sőt! Volt hogy valaki egy ezrest akart otthagyni, mert visszajáró vendég volt, és szeretett nálam rendelni, de ezeket sem fogadhattuk el – céges policy volt.A mégis ott hagyott aprókat az adakozó kis urnákba tettük, és így a Ronald McDonald ház gyerekei kapták meg az összeget.”

Szilvi beszámolójából pedig az is kiderült, hogy sokszor nemcsak a vásárlók érzik magukat kellemetlenül a borravaló miatt, hanem az is, aki a szolgáltatást nyújtja:

„A kozmetikusommal beszélgettünk erről nem is olyan régen. azt mondta, gyűlöli a borravalót, éppen azért teszi ki az árakat jól látható helyre a falra, mert a kezelés annyiba kerül, nem többe. Mégis benne van az emberekben, hogy többet kell adniuk. Soha senkitől nem fogad el borravalót. Hozzá emiatt is szívesen járok. Jó lenne változtatni ezen a mentalitáson, és jó lenne, ha hozzá hasonlóan gondolkodna végre mindenki.”

Egy szó mint száz, a borravalóval mindenkinek akad problémája. Csak remélni tudjuk, hogy a készpénzes tranzakciók visszaszorulásával a borravaló adás is szép lassan kimegy majd a divatból.

De persze kíváncsiak vagyunk a ti véleményetekre is. Írjátok meg kommentben, mit gondoltok a témáról.

Forrás: nlc.hu

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közelmúltban lezárult genfi közgyűlésén BNO-kódot kapott a burnout szindróma. Ezek szerint 2022 januárjától hivatalosan is betegségnek nevezzük a kiégést. De mit jelent ez pontosan, és miért lenne fontos foglalkozni azzal, hogy jól érezzük magunkat a munkahelyünkön?

A burnout vagy más néven kiégési szindróma egy hosszú folyamat, melyben a krónikus stressz okozta túlterhelés kulcsszerepet játszik. Mivel a munkahelyünkön töltjük életünk jelentős részét, ezért fontos megbirkóznunk az itt elszenvedett megrázkódtatásokkal. Az, hogy ez kire hogyan hat, már egyénfüggő. Andráska Zsófia üzlet- és életvezetési tanácsadóval beszélgettünk. 

A cinikus dolgozón még lehet segíteni

A burnout elkerülésében kulcsfontosságú az időfaktor. Az a pillanat, amikor még meg tudjuk akadályozni, hogy elmélyüljön a probléma.

– A dolgozó részéről többféleképpen is megmutatkozhat a kiégés. Intő jel lehet a munka elhanyagolása, a minő-
ség romlása, esetleg a gyakori késés. Ez egyfajta lázadás a foglalkoztatott részéről, ahogy a cinizmus megjelenése is. Ilyenkor viszont még van érzelmi kötődés, vagyis a munkavállalónak még fontos az állása. Amikor ez megszűnik, ott kezdődnek az igazi problémák. Ha nem sikerül megállítani a folyamatot, akkor elpárolog a maradék motiváció, súlytalanná válnak a feladatok, és az érintett fokozatosan elkezd eltávolodni a munkájától. Ennek végső stádiuma a teljes érdektelenség, amikor az élet többi területére is kihat ez a negatív érzés. Ilyenkor úgy érzi az érintett, hogy minden elszürkül. Érdekes, hogy sokszor nem is tudatosodik a kiégés az érintettekben, csupán állandóan fáradtak, kedvetlennek érzik magukat.

Pánikrohamtól a szívinfarktusig

– Súlyos esetekben fizikális tünetei is lehetnek ennek a szindrómának. A szorongásból adódóan többféle betegség is kialakulhat. Ilyen lehet a pánikroham, a magas vérnyomás, a depresszió, a diabétesz, de sokan küzdenek alvászavarokkal, fejfájással és emésztési problémákkal is. Elhúzódó, tartós kiégés esetén pedig daganat vagy stroke is megjelenhet, így fontos, hogy ne vegyük félvállról a lelki problémáinkat, hanem foglalkozzunk velük – zárta Andráska Zsófia.

A problémák gyökere

A stressz sokszor azért keletkezik, mert az érintettek úgy érzik, hogy nincsenek ráhatással az események alakulására, vagyis el kell viselniük a körülményeket. Ugyanakkor szakértőnk szerint az is sok probléma forrása lehet, ha nem vagyunk képesek nemet mondani.

– Amikor nem tudjuk felvállalni a munkahelyi konfliktusokat, túlzott elvárásokkal találkozunk (rövid határ-
idők, túlórák), állandóan falakba ütközünk, akkor az igényeink nem tudnak kifejezésre jutni, és ez egy belső feszültség kialakulásához vezet. Ilyenkor meg kell próbálni jelezni a problémáinkat a munkáltató felé, hogy az tudjon reagálni a helyzetre. Ha ez a kommunikációs csatorna nem működik megfelelően, akkor viszont kialakul az elégedetlenség érzése, és az ismétlődő negatív események előbb-utóbb magukkal sodorják a dolgozót.
Néhány esetben viszont a rossz vezetői magatartás okozza a problémákat. A kiszámíthatatlan, nem tisztázott elvárások is többletterhet rónak a munkavállalókra, illetve a bizonytalan légkör sincs jó hatással a foglalkoztatottakra. Bármelyik tényező táptalajává válhat a kiégésnek, melyre végül rámehet az egyén magánélete: az önértékelése, a párkapcsolata, a boldogságmegélési képessége és az egészsége is.

Közös érdek lenne a megelőzés

A kiégési szindróma ellenszere a megelőzés, mely nem csupán a munkavállaló, hanem a munkáltató érdeke is. – Ma már számtalan lehetőség van arra, hogy a cégek levegyék a terhet a dolgozókról. Ilyen az otthonról végezhető munka vagy a rugalmas munkaidőkeret (pl.: csúsztatott munkarend) is – mondta szakértőnk. A foglalkoztatott részéről nagyon fontos, hogy tudatosítsa magában a problémáit, mert csak így tud változtatni a helyzeten. – Az is nagyon fontos, hogy ki hogyan birkózik meg a felmerülő kudarcokkal az életében. Ez függ attól is, hogy milyen hatások érnek minket gyermekkorunkban, milyen mintát látunk otthon és a közvetlen környezetünkben. Amikor egy ilyen helyzetben találjuk magunkat, akkor az nyilvánvalóan azért alakul ki, mert passzívak voltunk. Nem tettünk meg valamit, amit meg kellett volna. Ez több okból lehetséges. Közrejátszhat az egyéni alkalmazkodóképesség, a megfelelési kényszer, a változtatástól való félelem is. A lényeg az önismeret, mely által nőhet az önbizalmunk is. A nagyon alkalmazkodó embereknek érdemes feltenniük a kérdést, hogy miért szorítják háttérbe önmagukat. Miért akarnak mindenkinek megfelelni? Miért félnek attól, hogy másképp nem lesznek szerethetők?

Kiút a szorongásból

Két út lehetséges, ha észrevettük magunkon a burnout szindróma jeleit. Vagy elfogadjuk a fennálló helyzetet és az életünk más területén próbáljuk megtalálni azokat a pillanatokat, amik boldoggá és teljessé tesznek minket, vagy váltunk és új munka után nézünk. Ezeket gondoljuk át: – Melyek voltak azok az élethelyzetek, ahol nem álltunk ki önmagunkért? – Így akarunk-e élni még éveken át, vagy itt az ideje, hogy változtassunk? – Hogyan éljük meg, hogy nem vagyunk ráhatással az eseményekre? 

– Hajlandóak vagyunk-e akár pályát is módosítani annak érdekében, hogy teljesebb és boldogabb életet élhessünk?

Segít a rövidebb munkaidő?

Ahány kutatás, annyi eredmény született azzal kapcsolatban, hogy milyen hatása van annak, ha a heti munkaórák számát csökkentik. Nézzünk néhány országot, ahol működött a rugalmasság, és ahol nem. Egy új-zélandi pénzügyi alapkezelő cég vezetője úgy döntött tavaly, hogy kipróbálja a négynapos munkahetet annak érdekében, hogy a dolgozóit több szabadidővel jutalmazza. Az alkalmazottak meghálálták a bizalmat, a cégvezető pedig elégedett a teljesítménnyel. Egy glasgow-i marketinges vállalatnak is megtérült a rövidebb munkahét. Az operatív igazgató szerint 30%-kal nőtt meg a cég teljesítménye, a dolgozói pedig boldogabbak lettek. Franciaországban 2000-ben még lelkesen ünnepelték a 35 órás munkahét bevezetését, de néhány gyár – főként az autóipari szektorban – a versenyképessége megtartása miatt kénytelen volt megállapodni a szakszervezetekkel, és emelni a munkaórákat. Svédországban sem vált be a kezdeményezés. Itt egyszerűen túl drágának tartották a 6 órás munkanapokat. A dolgozók nem tudták elvégezni az összes munkát a rövidített munkaheteken, így pluszalkalmazottakat kellett felvenni.

– Vannak olyan szakmák, amelyek különösen érintettek a kiégési szindrómában? – Igen. Azok az emberek, akik úgynevezett „énképformáló szakmákban" dolgoznak, mint például a pedagógusok, az orvosok, a szociális munkások, fokozottan ki vannak téve a kiégésnek. Amikor hivatásból végzi valaki a szakmáját, akkor az az identitása részévé válik, és ha itt ütközik akadályokba, akkor jönnek a problémák is.

Forrás: Kisalföld.hu

Automatizált fűtés, hűtés, csőposta, szállítórobotok, digitális betegakták, hibrid műtő és az informatikai eszközökkel összekötött orvosi műszerek –  ezek találhatóak Bécs legújabb kórházában, a Krankenhaus Nord – Klinik Floridsdorfban. A Bécs 21. kerületében, Floridsdorfban található intézmény június 3-tól fogadja az első betegeket - közölte Bécs külképviseleti osztálya. 

Az összesen 111 ezer négyzetméteren elterülő 800 ágyas kórház különbözőosztályain évente várhatóan 46 ezer beteget látnak majd el, míg az ambulanciákon 250 ezret.

Az Európa legmodernebb kórházaihoz tartozó intézményben kizárólag egy- és kétágyas betegszobák vannak, minden ágyhoz egy állítható magasságú monitor tartozik internetcsatlakozással, rádióval, tévével és videójátékokkal.

A gyógyítást háromezer orvosi műszer segíti, a kommunikációt pedig 900 wifi-router, amik nemcsak az orvosok, de a páciensek rendelkezésére is állnak.

A kórházban több innovatív digitális megoldást gyúrtak össze egy mindent átfogó koncepcióvá. Így teljesen automatizált a fűtés, a hűtés, az árnyékolástechnika, a kerti öntözőrendszer, a liftek és a biztonságtechnika.

Az alagsorban 40 szállítórobot látja el az osztályokat tiszta ágyneművel, gyógyszerekkel vagy ebéddel. A vérminták az osztályokról csőpostán keresztül jutnak el a laborutcába, ahol automatikusan rádokkolnak a kért vizsgálatot készítő berendezésre.

A laboreredmény elektronikus formában kerül vissza az osztályra, így azok a leletek, amikre korábban legalább egy órát kellett várni, már néhány perc alatt elkészülnek.

A betegakták és leletek digitalizáltak, az orvosi műszerek össze vannak kötve az informatikai eszközökkel, így az orvosok minden leletet a saját számítógépükön nézhetnek meg. A műtétek során hamarosan egyetlen monitoron jelenítik meg a beavatkozás közben használt összes képalkotó eljárás felvételét, amik közül az orvos mindig azt választhatja ki, amelyikre éppen szüksége van.

Forrás:Index.hu